Magamról

2011 április 24. | Szerző: creny |

 Ezt igazából a pszichológushoz kellet írni, de úgy gondolom ide is jó lesz ahhoz, hogy egy kicsit megismerhessetek. Nem sokan tudják, hogy pszichológushoz kell járnom, de úgy gondoltam, hogy ha már veszitek a fáradságot, hogy elolvassatok akkor elmondok MINDENT. Mert végül is ezért kezdtem el írni.

Ilyen vagyok Én!

 

    Hát ez elég fogós dolog, mert úgy érzem még én sem ismerem saját magamat , mert valahogy mindig sikerül meglepni önmagam, és amúgy is soha nem írtam még ilyet, és azt sem tudom hol kezdjem el.
De meg próbálom mert amúgy nagyon szeretek írni, és fogalmazni. Bár lehet, hogy ezzel kapcsolatban csak hiú ábrándokba kergetem magam, mert elképzelhető, hogy irtó rosszul fogalmazok csak senki nem meri megmondani. Bár az anya általában megmondja ha valamit elrontok, és ő azt mondta, hogy jól fogalmazok, bár ki tudja?!
    A suliban is most volt ilyen, hogy írni kellet magamról, és ott a külső tulajdonságokkal kell kezdeni, de most tanácstalan vagyok, hogy itt csak a belső kell- e vagy a külső is, vagyis lehet, hogy elrontom, de a külsővel kezdem. Mert inkább legyen több mint kevesebb.
    Hát a külső tulajdonságaim… hm nem is tudom. Kezdem azzal, hogy mit szeretek magamon. A szememet, mert szürke színű alap járaton, és attól függően, hogy-hogy érzem magam zöldesedik be, és ez szerintem nagyon király. A másik amit szeretek a hajam, mert szép barna (szerintem), és hosszú, amit talán azért szeretek ennyire mert kiskoromban mindig rövid hajam volt. És kb ennyi amit szeretek magamon. De hogy teljes legyen a sor, azért elmondom a többit is. A barátnőim szerint büszke lehetnék a számra is mert nagyon szép, bár én még nem jöttem rá, hogy egy szájon mi számít szépnek, és mi nem, de ha ők mondják…. Úgy 167-168 cm magas vagyok amit apától örököltem. Az, hogy ilyen magas vagyok régen zavart, de most az osztálytársaim kezdenek nőni én meg megálltam ennél a magasságnál ezért már nem én vagyok a legmagasabb. A lábam is nagy, amit meg az apai mamámtól örököltem, és bár nehéz a lábamra cipőt találni, engem nem zavar, hogy ekkora mert nagyon szerettem a mamámat, és így legalább valami megmaradt belőle. Igazából olyan se sovány se kövér alkat vagyok, amivel vagy elégedett vagyok vagy nem. Attól függ milyen a kedvem. És ennél többet nem akarok a külsőmről beszélni, mert lehetne jobb is, de elfogadom mert ezt kaptam. Nem fogok-e miatt nyavalyogni.
    A belső tulajdonságoknak valószínűleg a felét el fogom felejteni leírni. Azt hiszem a feledékenység is egy tulajdonság, mert a rövidtávú memóriám néha szórakozik velem, de akkor jön a hosszú távú és úgy dönt, hogy majd ő megjegyzi a dolgokat. Szóval ezzel nincs túl sok gondom. De ha mégis akkor meg írok kispapírt, mert akinek nincsen esze annak legyen notesze.
Elégé empatikus személyiség vagyok, de olyan nagyon empatikus.  Azt hiszem az is a természetemhez tartozik, hogy nagyrész elviselem ha bántanak, mert ha megakarnám magam védeni akkor akaratlanul is megbántanék más embereket, és én azt nem akarom. Meg azért sem védem már meg magam, ( mert régen voltak próbálkozásaim) mert valahogy mindig csak az én káromra válik az ha kiállok magamért. Ezét döntöttem úgy, hogy senkinek nem mondok el, semmit mert azzal csak támadási lehetőséget adok magam ellen. És a végén úgyis csak nekem fog fájni.
Szerintem én vicces vagyok, úgy a magam módján. Egyedi poénjaim vannak amit csak nagyon kevesen értenek, és ők se teljesen.  A leginkább anya érti az ilyen vicceimet, mert neki is ilyen a humora, és magunk között nagyon jókat szoktunk röhögni.
Nagyon- nagyon-nagyon szeretek olvasni. Ennek a mérhetetlen olvasási mániának rengeteg indoka van ami mind hozzám tartozik, vagyis ezeket is leírom.
 Az egyik ok szintén csak anya, mert ő szoktatott rá az olvasásra.
A másik pedig, hogy az olvasás által egy másik világban lehetek nem a valóságban. Olvasás közben, még ha csak pár száz lap erejéig is akkor is egy másik személy lehetek. Egy olyan világban lehetek, ahol létezik a természet feletti, ahol mindig megment a jó a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Olyan világ ahol létezik az igaz szerelem, és ha úgy akarja az író, akkor a legnagyobb hibákat is megbocsájtják. Minden könyv amit a kezembe veszek igazából egy ajtó, egy másik világba, ahova talán soha nem jutnék el. Csak példaként az egyik könyv jutatott el Oroszországba, a másik Forksba, vagy megint egy másik egy képzeletbeli helyre ahol mindennaposak a csodák. Azt hiszem eddig azért nem voltak ilyen rohamaim, mert ha úgy éreztem, hogy nem bírom tovább elmenekültem egy másik világba, és el is felejtettem a gondjaimat, csak mostanában nem volt mit olvasnom, de már megoldottam, szereztem még be könyveket.
A másik dolog ami teljesen én vagyok az-az amit már az elején is említettem. Az írás. Írás közben én alakítom a világot, én alakítok mindent, így nem érhet meglepetés. Szeretem azt az érzést ami akkor kerít hatalmába amikor vissza olvasom amit írtam. Az érzés, hogy igen ezt én csináltam, ez az én világom. Van egy gyagya elméletem ezzel kapcsolatban. Az elméletem az, hogy ha az ember figyel akkor ebben a világban is vannak csodák, csak egy toll, és papír kell hozzá, és a semmiből teremthetsz valamit. Csak nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt a csodát mással is megosztd. Nekem is hónapokba telt, hogy felrakjam netre a történetem.
A másik ilyen hobbi szerű dolog ami hozzám tartozik az a zene. Mert ha nem szól semmilyen zene akkor túl nagy a csend, és én nem szeretem a csendet.
Most eszembe jutott még egy ilyen hobbi szerű én dolog. A rajz. Ez is olyan nekem mint az írás. Igazából  nem hobbi, legalábbis számomra nem. Számomra ez is egy kisebb csoda, mert pár vonal után máris lesz Valami. De ez lehet, hogy csak az én elmebeteg elméletem.
Igazából mint már mondtam, szerintem fiatal vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen vagyok, mert néha még én sem tudom, hogy ez én vagyok-e.  Van, hogy a tükörbe nézek, és úgy érzem, hogy ez nem én vagyok, de lehet, hogy ez csak a hormonok átka.
Közben eszembe jutott még valami, ami kicsit ellentmondásos dolog de ez is én vagyok.
Szeretem az embereket, mert szerintem minden ember értékes valamilyen módón, de közben az emberektől félek a legjobban. Mert szerintem az ember veszélyesebb minden ragadozónál, mert azok a sebek amit például egy oroszlán okoz vagy begyógyul vagy belehalunk. De az ember nem fizikailag bánt, hanem lelkileg. Az ember nem a kezével üt hanem a szavakkal. Nekünk embereknek ez a fegyvere. Mert ha megütnek az begyógyul, de ha valaki megsért, vagy olyat mond akkor az ott marad bennünk. Soha nem gyógyul be igazán.
Még valami. Szeretem  a természetet is, de mivel lusta vagyok, nem ilyen „sétálok a természetben” módón szeretem, hanem  a „leülök egy fa alá,és órákig csodálom a természetet” módón. Sajnálom azokat az embereket akik nem látják meg azt a szépséget amit a világ mutat. Gazdag embernek tartom magam ilyen téren, mert képes vagyok elgyönyörködni azon, hogy milyen szépen süti meg a nap a legelő birkát, vagy azon, hogy milyen nagyok a fák. Sok ember képes rálépni egy csigára csak azért mert lusta kikerülni, én meg inkább megállok, és átrakom a fűre nehogy baja legyen. ( Esős időben elég sokára érek a suliba e miatt.)
Mindennél jobban szeretem a családom egy részét, és az anyukámat. Anya nekem a biztos pont a káoszban, mert lehet, hogy néha kiabál velem, de csak akkor ha tényleg jogos. A barátaimat is szeretem, csak néha csalódok bennük, mert sokszor csinálnak hülyeséget, de végül is ki nem csinált már hülyeséget életében?!
Azt hiszem ennyi lennék én, Valószínűleg sok mindent elfelejtettem, és az is lehet, hogy elrontottam az egészet, és ha így történt akkor bocsánat.
Bár még azok után is, hogy ezt meg írtam úgy válaszolnék arra a kérdésre, hogy milyen vagyok én, hogy nem tudom.