Szöszenetek

2011 április 24. | Szerző: creny |

 Néhány kis “szösszenet” az életemből.
Van egy füzetem amit elszoktam vinni magammal a suliba, és ha van egy pillanatnyi érzelmem akkor azt leírom. Nos mivel ezt a blogot is erre akarom használni, ezért leírom ide azt az eddigi kemény két darabot.
Figyelmeztetés: még ezek sem túl vidámok.

A barátnőmmel még régebben veszekedtünk a suliban. Na az valahogy így zajlott le.
– Minden a te hibád!- förmedt rám.
– Pedig én csak segíteni akarok. – a sírás fojtogatta a torkomat, de nekem erősnek kell lennem. Nem szabad megmutatnom ha fáj, mert azzal csak támadási lehetőséget adok.
– Ezzel csak rontasz a dolgokon. Nem kell a segítséged!- viharzott el a folyosón. Megint csak magamban tudom elmondani az indokaimat. Anyán kívül senki nem hallgat meg, ha meg-meg is hallgatják az elejét, azt vágják a fejemhez. hogy: “Persze TE mindent meg tudsz magyarázni.”
Pedig én mindig meghallgatom mások magyarázatát, és egyszer sem hagytam ott senkit, hogy magát eméssze.
Mert én ilyenkor ezt teszem. Belülről emésztem fel magam, mert nem hallgatnak meg.
Engem olyannal szoktak vádolni amit nem is én teszek, de nem mondom meg nekik, hogy igazából ki volt, mert nem akarok beköpni senkit. Inkább magamra vállalok mindent, hogy másnak ne legyen rossz. Nekem már úgyis mindegy, belülről már semmim nem él.
Már nem akarok bízni az emberekben, már nem merek szeretni, már nem akarok közel engedni magamhoz az EMBERT.
Csak segíteni akarok másokon, hogy nekik ne fájjon.

Megismétlem ezek csak pillanatnyi érzelmek, már nem teljesen érzem ezt. Szerencsére.
Puszilok mindenkit Én 😀