Már megint ez a fránya tanulás. :S
2011 április 27. | Szerző: creny
Életemben nem tanultam még ennyit. Komolyan. Nálam a tanulás 10 perc kb. Most meg vagy két órán keresztül csináltam a francia fogalmazást. Ki idegel a francia mert nem is tudom, és ebből is szar lesz a záróvizsgám. :C
Most nem tudom befejezni az írást mert Barbival elmegyünk hintázni. 😀 Legalább kimosom az agyamból a franciát.
Este befejezem meg akkor mesélek, hogy milyen volt hintázni.
😀
Estig tartó tanulás ??
2011 április 26. | Szerző: creny
Helló. Megint jelentkezek innen az én kicsi szobámból. ( ami igazából nem is olyan kicsi. 😀 )
Hát a mai napom agy zsibbasztó percekkel teli nap volt. Sőt még lesz is.
Délután átjött az egyik barátnőm: Huszi. Egy osztályba fogunk járni a középiskolába. 😀
Az én drága iskolám kitalálta, hogy nekünk nyolcadikosoknak is csinálni kéne olyat mint az érettségi, ezért ma tanultunk a záróvizsgára.
Azt hiszem egy hétig nem fogok olvasni semmit mert MEGFAGYOTT az agyam a sok infótól.
Törivel kezdtük, aztán lesz egy kis magyar is.
De közben meg Huszi angolra tanít engem. Szóval a mai napom tele van ilyen tanulós izékkel.
Szerencsére megengedték, hogy itt aludjon ezért elmentünk ma hozzájuk is.
UTÁLOK biciklizni, és ezért lassan megyek. És amikor Huszi megunja hogy nyavalygok akkor elkezd húzni. Én meg sikítozok hogy: “meg fogok halni!”
Vagyis a mai napom is élménydús kis nap volt.
Ja itthon most megy a dráma, mert E.n. megint csinálja itt a sértődöttet, csak mér senki nem tudja, hogy mi a baja. Ezért Peti is ideges lesz, és veszekszik anyával. És anyának is rossz kedve lesz. Ilyenkor még jobban szeretném, hogy ne itt lakjunk. Akkor talán Peti nem lenne ideges, és akkor anya se. Jó lenne, de hát ez van ami van. Ezt kell elfogadni, és itt kell megtalálni a szépet. Mert még a legrosszabb dolgok közepén is ott vannak a szép dolgok, csak tudni kell látni őket.
Ja csütörtökön megyek gitározni Krisztiánhoz szóval akkor megint lesz mit mesélni. Mivel holnap egész nap tanulok, valószínűleg valami mást fogok írni. Majd meglátjuk.
Köszönöm, hogy velem tartottak, holnap is jelentkezünk innen az én kis szobámból. 😀
Húsvét
2011 április 25. | Szerző: creny
Megígértem hát jöttem is, és boldogítalak titeket.
Húsvét…hm. Kiskorom óta imádom, hogy
miért azt nem tudom, de anya azt mondta, hogy kis koromban is ilyen
voltam. Jött a húsvét, és én pattogtam mint egy gumilabda. Elsőnek
álltam oda, hogy meglocsoljanak, és rettentő boldogan adtam tojást annak
aki meglocsolt.
Azt, hogy a kreativitásomat a
tojásfestésben éljem ki… hát elég legyen annyi, hogy anya nem nagyon
díjazza, mert ha én elkezdek tojást festeni, akkor a házban védelmi
dolgokat kell beszerelni. Mert nekem a festék nagy része sose a tojásra
megy, hanem a környező dolgokra. Sose fogom ezt megérteni. Mert ha az
van ráírva, hogy TOJÁS festék akkor miért akar minden áron a falon
lenni?
Számomra ez örök talány marad.
Na szóval anya ezek miatt az okok miatt lefújta az idei tojásfestést. Na nem baj.
Idén reggel szerencsére nem locsolással ébresztettek, hanem a szombaton kapott telefonom kukorékolása ébresztett.
Mivel még csak most kaptam gőzöm sem volt, hogy kell kikapcsolni ezért
csittegésel próbáltam meggyőzni arról, hogy már fent vagyok nem kell
tovább kukorékolni. Hát annyira nem okos telefon, hogy ezt észre vegye.
De valahogy abba hagyta. ( Még most se tudom, hogy sikerült ezt elérnem,
szóval kíváncsian várom a reggelt, hogy megfejthessem a Nagy titkot. )
Én hűségesen vártam az ágyban, hogy bejöjjenek a ház férfi nemű tagjai, és közben Manny a mestert néztem.
Idén a mostohaapám volt az első locsolóm.
Annak érdekében, hogy megelőzzem, hogy az ágyneműmet ki keljen mosni,
rekord sebességgel ugrottam ki az ágyból.
Tavaly ugyanis sikeresen összefújták az ágyam, akkor már 20!! éve tárolt kölnivel.
Komolyan ha mi egész nap robotolunk a
kajával meg minden akkor miért esik a fiúknak az, hogy új kölnit
vegyenek meg?? Férfiak. Nekünk nőknek ők az örök talány.
A második locsolóm a nevelőapám apukája volt vagyis a mostoha tatám. ( tudom bonyolult.) Aztán
a harmadik a féltesóm. És a negyedik… na itt vesztettem el a fonalat.
Ugyanis hála a bátyámnak ügyesen kihúztam magam a kényszer
beszélgetésből, mert elég sokáig itt maradt.
Olyan gyorsan eltelt az idei húsvét 🙁
A locsolók jöttek, és mentek. Esélyem se volt megjegyezni a sorrendet, pedig próbáltam a kedvetekért.
Egy verset jegyeztem meg, de csak azért
mert ez gonoszság. Bár ez amolyan cuki gonoszság. Van egy aszem 2.-os
rokonunk, és bár a ver elejére nem emlékszem a vége az lett, hogy:
” Meglocsollak házi sárkány.”
Na köszi. Jót röhögtem.
De azért amikor kikísértem őket,
megbeszéltem vele, hogy jövőre nekem mond szép verset. És még szép, hogy
nekem fog mert idén is én adtam neki oda a pénzt.
Na aztán a húsvét véget ért, és hazajöttek a ház urai, és mindenkit elvertek olyan részegek voltak.
…
Na jó csak vicceltem.
Hazajöttek, és anya, a nevelőapám meg én
tök jól elbaromkodtunk, mert ők nem ilyen karót nyelt szülők hanem tök
lazák, és nagyon imádom őket.
Szóval jól elvoltunk. Aztán a család összeült, és megbeszéltük, hogy ki milyen családi pletykát szedett össze.
A papám idén lusta volt eljönni, ezért
most meg is sértődtem, mert mindig elszokott jönni. Most inkább ment
horgászni. Anya szerint amúgy azért nem jött el mert akkor hoznia kellet
volna a pénzt is amit anya kölcsönadott. Szóval kis sunyi ember ő.
De mindegy.
Ettől függetlenül ÉN imádom a húsvétot.
De most már megyek, és megmosom a hajam. 😀
Ui.: egyik rokonunk gyereke most
bárányhimlős, és amilyen mázlim van mindenki pont azután jött hozzánk,
hogy ott volt. Én meg még nem voltam bárányhimlős. Szóval szurkoljatok,
hogy ne kapjam el. Ha meg megkapom akkor azért, hogy a ballagásra
elmúljon.
Boldog nyulat mindenkinek!
Puszilok mindenkit Én 😀
Még egy kis szösszenet :D
2011 április 24. | Szerző: creny
Na lassan vége is a mai áradatomnak. 😀 Lassan elfogy a témám.
Mai nem biztos, hogy utolsó kis szösszenetem, nem túl hosszú, és ez is olyan mint az előző. Pillanatnyi érzelem.
Mit tegyek? Már nem értek semmit a világról. Idegen hely ahol élek. Az emberek csúnyán néznek rám, pedig semmit nem tettem, csak önmagamat adtam. De ez senkinek nem tetszik. Így lettem idegen az otthonomban. Nem tetszik nekik az aki vagyok, csak az akit eddig játszottam. Én már nem értem az embereket.
Ennyi is lettem volna mára.
DE….. holnap HÚSVÉT. Én szeretem, anya….meg hát elviseli 😀 , de szeret engem ezért nem fújjuk le. Szóval holnap is jövök, és elárasztalak titeket a kis szösszeneteimmel. 😀
Puszilok mindenkit Én 😀
Szöszenetek
2011 április 24. | Szerző: creny
Néhány kis “szösszenet” az életemből.
Van egy füzetem amit elszoktam vinni magammal a suliba, és ha van egy pillanatnyi érzelmem akkor azt leírom. Nos mivel ezt a blogot is erre akarom használni, ezért leírom ide azt az eddigi kemény két darabot.
Figyelmeztetés: még ezek sem túl vidámok.
A barátnőmmel még régebben veszekedtünk a suliban. Na az valahogy így zajlott le.
– Minden a te hibád!- förmedt rám.
– Pedig én csak segíteni akarok. – a sírás fojtogatta a torkomat, de nekem erősnek kell lennem. Nem szabad megmutatnom ha fáj, mert azzal csak támadási lehetőséget adok.
– Ezzel csak rontasz a dolgokon. Nem kell a segítséged!- viharzott el a folyosón. Megint csak magamban tudom elmondani az indokaimat. Anyán kívül senki nem hallgat meg, ha meg-meg is hallgatják az elejét, azt vágják a fejemhez. hogy: “Persze TE mindent meg tudsz magyarázni.”
Pedig én mindig meghallgatom mások magyarázatát, és egyszer sem hagytam ott senkit, hogy magát eméssze.
Mert én ilyenkor ezt teszem. Belülről emésztem fel magam, mert nem hallgatnak meg.
Engem olyannal szoktak vádolni amit nem is én teszek, de nem mondom meg nekik, hogy igazából ki volt, mert nem akarok beköpni senkit. Inkább magamra vállalok mindent, hogy másnak ne legyen rossz. Nekem már úgyis mindegy, belülről már semmim nem él.
Már nem akarok bízni az emberekben, már nem merek szeretni, már nem akarok közel engedni magamhoz az EMBERT.
Csak segíteni akarok másokon, hogy nekik ne fájjon.
Megismétlem ezek csak pillanatnyi érzelmek, már nem teljesen érzem ezt. Szerencsére.
Puszilok mindenkit Én 😀
Néhány vers
2011 április 24. | Szerző: creny
Előre közlöm ezek nem vidám versek, olyat mostanában nem tudok.
Ezek szomorú versek mert ezeket akkor írtam amikor a legmélyebben voltam.
Azért írom le nektek, mert már égeti a füzetet, hogy valakinek
megmutassam, de nem ismerősnek, mert az csak furcsán nézne. Nem azért
írom mert azt akarom hogy sajnáljatok, csak azért mert kíváncsi vagyok.
1. cím nélküli vers
Miért rúgsz belém mikor már a földön vagyok?
Azt hittem neked ennél azért több vagyok.
De úgy néz ki tévedtem
Hiszen megint csak a lábtörlődé lettem.
Mindig meghallgattalak mikor sírtál.
Igazat adtam amikor Ő miatta rinyáltál.
Most mégis a pártját fogtad.
Mit gondoltál mi lesz így a húgoddal?
Fiatal vagyok még az lehet
De nem vagyok egy tudatlan kisgyerek.
Értem én a világ dolgait
Nem kell kioktatni.
A bátyám vagy és én szeretlek
Ezért nem értem, hogy ezt miért tetted?
2. cím nélküli vers
Én csak jót akarok mindenkinek
És sokan ezért néznek engem senkinek
Pedig én is érző lény vagyok
Végre én is létezni akarok.
Vártam…
Csak ültem és vártam
Nem a halálom vagy bánatom
Se örömöm vagy barátom
Csak vártam.
Az emberek eltűntek mellőlem
És senki se szeretett vagy ölelt meg
Pedig én végig ott voltam
És csak vártam.
Hogy mit vártam olyan sokáig?
Hogy miért ültem ott órákig?
Azt nem tudom.
Csak azt tudom, hogy valamire vártam.
Aztán elteltek órák,
Majd elfutottak az évek.
És a valami helyett
Csak a halál jött el értem.
Hát igen én előre figyelmeztettem mindenkit, hogy a legmélyebb napjaimban írtam.
De remélem senki nem unta meg az életét, ígérem leszek még vidámabb.
Puszilok mindenkit Én 😀
Felvettek :D
2011 április 24. | Szerző: creny
Amit még valószínűleg nem mondtam az -az, hogy a nyolcadik osztály utolsó heteit élvezem éppen, és ebből kifolyólag a napokban kaptam meg a levelet arról, hogy felvetek-e?
Mondanom se kell mennyire izgultam. Már hazafele a kocsiban ideges görcsbe rándult a hasam. Bár anyunak azt
mondtam, hogy úgyse vettek fel, valahol mélyen reméltem, hogy tévedek.
Mindennél jobban abba az iskolába akarok járni.
Amikor hazaértünk
nem volt itthon az mostohaapukám, ezért a saját magam, és persze anya
kínzására eldöntöttem, hogy csak akkor nyitom ki ha hazajön. Anya persze
egyből a levelekért nyúlt amikor hazaértünk, és próbálta a lámpa felé
fordítva előhívni nem létező röntgen szemeit, hátha meglátja a nagy
hírt. Aztán rájött hogy a levélre a nevem alá az van írva, hogy
“gondviselője részére”, és kitalálta, hogy akkor ez most neki jött
vagyis kibonthatja. Na ebből az lett, hogy a leveleket az őrizetembe
kellet vennem, és még a wc-re is magammal kellet vinnem.
Aztán csak
néztem a levelet. Az egyik vékonyabb volt, a másik vastagabb.
Szerencsére az a levél volt vastagabb ahova legjobban menni akartam. Még
csak most fogtam fel igazán, hogy ez a jövőm, hogy tulajdonképpen a
kezemben tartom a jövőmet. Csak azt nem tudtam, hogy melyik az én utam.
Aztán
1 óra késéssel hazajött a mostohaapukám, de a boltból jött ezért előtte
bepakoltunk. Aztán eljött az idő. Esküszöm anya idegesebb volt nálam.
Igazából
azért húztam eddig az időt mert féltem kibontani, mert mi van ha mégse
vesznek fel ?! Féltem mert annyira akartam azt az iskolát.
A kevésbé érdekesebb levéllel kezdtem, de még azt is lassan bontottam ki.
Hangosan kezdtem olvasni, hogy mindenki hallja:
“….. Sajnálattal közöljük, hogy….” kicsit megijedtem. Mi van ha amoda se vettek fel?
Anya
egyből azt mondta, hogy csak kamuzok biztos nem ez van írva, én meg az
orra alá nyomtam a papírt. Azzal vigasztalt, hogy mindegy a másikba
biztos felvettek.
Tőlem csak egy “hát remélem” re futotta.
A másik levelet ha lehet még lassabban nyitottam ki. Sok papír volt benne amitől reménykedni kezdtem.
Ezt is hangosan kezdtem olvasni:
“…….
felvettem.” állt a mondat végén. Éreztem, hogy letörölhetetlen vigyor
csúszik az arcomra. Kicsit tovább olvastam: ” Kedves leendő 9. osztályos
tanuló!”
Nem kételkedtem többé. Ott volt a nevem, minden ott volt. ÉS sikerült oda kerültem ahova akartam.
Olyan
érzés volt mintha egy súly gurult volna le a hátamról. Végre biztos a
jövőm egy része, és legalább e miatt nem kell többé aggódnom. Oda megyek
ahova előttem a családom majdnem fele járt. Büszke vagyok magamra mert
folytatom a hagyományt. 😀
Mert sikerült. FELVETTEK.
Puszilok mindenkit Én 😀
Még mindig magamról
2011 április 24. | Szerző: creny
Lassan befejezem a saját magam bemutatását, most is csak annyit akartam, elmondani, hogy-hogy fogok ide írni.
Ha nem történik velem semmi érdekes de nagyon szeretnék majd írni akkor valószínűleg úgy fogom csinálni, hogy az életemből veszek ki személyeket, és mivel nekik nem mondhatom el az érzéseimet leírom majd ide mintha nekik mondanám. ( és így legalább meg is hallgatnak.)
Puszilok mindenkit Én 😀
Magamról
2011 április 24. | Szerző: creny
Ezt igazából a pszichológushoz kellet írni, de úgy gondolom ide is jó lesz ahhoz, hogy egy kicsit megismerhessetek. Nem sokan tudják, hogy pszichológushoz kell járnom, de úgy gondoltam, hogy ha már veszitek a fáradságot, hogy elolvassatok akkor elmondok MINDENT. Mert végül is ezért kezdtem el írni.
Ilyen vagyok Én!
Hát ez elég fogós dolog, mert úgy érzem még én sem ismerem saját magamat , mert valahogy mindig sikerül meglepni önmagam, és amúgy is soha nem írtam még ilyet, és azt sem tudom hol kezdjem el.
De meg próbálom mert amúgy nagyon szeretek írni, és fogalmazni. Bár lehet, hogy ezzel kapcsolatban csak hiú ábrándokba kergetem magam, mert elképzelhető, hogy irtó rosszul fogalmazok csak senki nem meri megmondani. Bár az anya általában megmondja ha valamit elrontok, és ő azt mondta, hogy jól fogalmazok, bár ki tudja?!
A suliban is most volt ilyen, hogy írni kellet magamról, és ott a külső tulajdonságokkal kell kezdeni, de most tanácstalan vagyok, hogy itt csak a belső kell- e vagy a külső is, vagyis lehet, hogy elrontom, de a külsővel kezdem. Mert inkább legyen több mint kevesebb.
Hát a külső tulajdonságaim… hm nem is tudom. Kezdem azzal, hogy mit szeretek magamon. A szememet, mert szürke színű alap járaton, és attól függően, hogy-hogy érzem magam zöldesedik be, és ez szerintem nagyon király. A másik amit szeretek a hajam, mert szép barna (szerintem), és hosszú, amit talán azért szeretek ennyire mert kiskoromban mindig rövid hajam volt. És kb ennyi amit szeretek magamon. De hogy teljes legyen a sor, azért elmondom a többit is. A barátnőim szerint büszke lehetnék a számra is mert nagyon szép, bár én még nem jöttem rá, hogy egy szájon mi számít szépnek, és mi nem, de ha ők mondják…. Úgy 167-168 cm magas vagyok amit apától örököltem. Az, hogy ilyen magas vagyok régen zavart, de most az osztálytársaim kezdenek nőni én meg megálltam ennél a magasságnál ezért már nem én vagyok a legmagasabb. A lábam is nagy, amit meg az apai mamámtól örököltem, és bár nehéz a lábamra cipőt találni, engem nem zavar, hogy ekkora mert nagyon szerettem a mamámat, és így legalább valami megmaradt belőle. Igazából olyan se sovány se kövér alkat vagyok, amivel vagy elégedett vagyok vagy nem. Attól függ milyen a kedvem. És ennél többet nem akarok a külsőmről beszélni, mert lehetne jobb is, de elfogadom mert ezt kaptam. Nem fogok-e miatt nyavalyogni.
A belső tulajdonságoknak valószínűleg a felét el fogom felejteni leírni. Azt hiszem a feledékenység is egy tulajdonság, mert a rövidtávú memóriám néha szórakozik velem, de akkor jön a hosszú távú és úgy dönt, hogy majd ő megjegyzi a dolgokat. Szóval ezzel nincs túl sok gondom. De ha mégis akkor meg írok kispapírt, mert akinek nincsen esze annak legyen notesze.
Elégé empatikus személyiség vagyok, de olyan nagyon empatikus. Azt hiszem az is a természetemhez tartozik, hogy nagyrész elviselem ha bántanak, mert ha megakarnám magam védeni akkor akaratlanul is megbántanék más embereket, és én azt nem akarom. Meg azért sem védem már meg magam, ( mert régen voltak próbálkozásaim) mert valahogy mindig csak az én káromra válik az ha kiállok magamért. Ezét döntöttem úgy, hogy senkinek nem mondok el, semmit mert azzal csak támadási lehetőséget adok magam ellen. És a végén úgyis csak nekem fog fájni.
Szerintem én vicces vagyok, úgy a magam módján. Egyedi poénjaim vannak amit csak nagyon kevesen értenek, és ők se teljesen. A leginkább anya érti az ilyen vicceimet, mert neki is ilyen a humora, és magunk között nagyon jókat szoktunk röhögni.
Nagyon- nagyon-nagyon szeretek olvasni. Ennek a mérhetetlen olvasási mániának rengeteg indoka van ami mind hozzám tartozik, vagyis ezeket is leírom.
Az egyik ok szintén csak anya, mert ő szoktatott rá az olvasásra.
A másik pedig, hogy az olvasás által egy másik világban lehetek nem a valóságban. Olvasás közben, még ha csak pár száz lap erejéig is akkor is egy másik személy lehetek. Egy olyan világban lehetek, ahol létezik a természet feletti, ahol mindig megment a jó a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Olyan világ ahol létezik az igaz szerelem, és ha úgy akarja az író, akkor a legnagyobb hibákat is megbocsájtják. Minden könyv amit a kezembe veszek igazából egy ajtó, egy másik világba, ahova talán soha nem jutnék el. Csak példaként az egyik könyv jutatott el Oroszországba, a másik Forksba, vagy megint egy másik egy képzeletbeli helyre ahol mindennaposak a csodák. Azt hiszem eddig azért nem voltak ilyen rohamaim, mert ha úgy éreztem, hogy nem bírom tovább elmenekültem egy másik világba, és el is felejtettem a gondjaimat, csak mostanában nem volt mit olvasnom, de már megoldottam, szereztem még be könyveket.
A másik dolog ami teljesen én vagyok az-az amit már az elején is említettem. Az írás. Írás közben én alakítom a világot, én alakítok mindent, így nem érhet meglepetés. Szeretem azt az érzést ami akkor kerít hatalmába amikor vissza olvasom amit írtam. Az érzés, hogy igen ezt én csináltam, ez az én világom. Van egy gyagya elméletem ezzel kapcsolatban. Az elméletem az, hogy ha az ember figyel akkor ebben a világban is vannak csodák, csak egy toll, és papír kell hozzá, és a semmiből teremthetsz valamit. Csak nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt a csodát mással is megosztd. Nekem is hónapokba telt, hogy felrakjam netre a történetem.
A másik ilyen hobbi szerű dolog ami hozzám tartozik az a zene. Mert ha nem szól semmilyen zene akkor túl nagy a csend, és én nem szeretem a csendet.
Most eszembe jutott még egy ilyen hobbi szerű én dolog. A rajz. Ez is olyan nekem mint az írás. Igazából nem hobbi, legalábbis számomra nem. Számomra ez is egy kisebb csoda, mert pár vonal után máris lesz Valami. De ez lehet, hogy csak az én elmebeteg elméletem.
Igazából mint már mondtam, szerintem fiatal vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen vagyok, mert néha még én sem tudom, hogy ez én vagyok-e. Van, hogy a tükörbe nézek, és úgy érzem, hogy ez nem én vagyok, de lehet, hogy ez csak a hormonok átka.
Közben eszembe jutott még valami, ami kicsit ellentmondásos dolog de ez is én vagyok.
Szeretem az embereket, mert szerintem minden ember értékes valamilyen módón, de közben az emberektől félek a legjobban. Mert szerintem az ember veszélyesebb minden ragadozónál, mert azok a sebek amit például egy oroszlán okoz vagy begyógyul vagy belehalunk. De az ember nem fizikailag bánt, hanem lelkileg. Az ember nem a kezével üt hanem a szavakkal. Nekünk embereknek ez a fegyvere. Mert ha megütnek az begyógyul, de ha valaki megsért, vagy olyat mond akkor az ott marad bennünk. Soha nem gyógyul be igazán.
Még valami. Szeretem a természetet is, de mivel lusta vagyok, nem ilyen „sétálok a természetben” módón szeretem, hanem a „leülök egy fa alá,és órákig csodálom a természetet” módón. Sajnálom azokat az embereket akik nem látják meg azt a szépséget amit a világ mutat. Gazdag embernek tartom magam ilyen téren, mert képes vagyok elgyönyörködni azon, hogy milyen szépen süti meg a nap a legelő birkát, vagy azon, hogy milyen nagyok a fák. Sok ember képes rálépni egy csigára csak azért mert lusta kikerülni, én meg inkább megállok, és átrakom a fűre nehogy baja legyen. ( Esős időben elég sokára érek a suliba e miatt.)
Mindennél jobban szeretem a családom egy részét, és az anyukámat. Anya nekem a biztos pont a káoszban, mert lehet, hogy néha kiabál velem, de csak akkor ha tényleg jogos. A barátaimat is szeretem, csak néha csalódok bennük, mert sokszor csinálnak hülyeséget, de végül is ki nem csinált már hülyeséget életében?!
Azt hiszem ennyi lennék én, Valószínűleg sok mindent elfelejtettem, és az is lehet, hogy elrontottam az egészet, és ha így történt akkor bocsánat.
Bár még azok után is, hogy ezt meg írtam úgy válaszolnék arra a kérdésre, hogy milyen vagyok én, hogy nem tudom.
Kicsit késtem :D
2011 április 29. | Szerző: creny
Visszatértem. Bár kicsit késtem, mert azt mondtam szerdán írok és ahoz képest már péntek van. Szóval bocsi, de kiment a fejemből.
Lehet, hogy kicsit gyerekes de szeretek hintázni. Arra emlékeztet amikor Gergővel, a tesómmal szórakoztunk a játszótéren. Mindig is szerettem. Olyan szabad az egész. Ott szálldosol fent, az arcodba csap a szél… de szerintem mindenki ismeri ezt az érzést. Szóval nem is fogom tovább magyarázni.
A barátnőmmel jókat nevettünk. Szerettünk volna kutyát sétáltatni, aztán meg gyereket sétáltatni, de nem jött össze.
Csütörtökön megint jött a suli. És kb ennyire emlékszem a csütörtökből. Hogy megint suli volt.
Na a péntek már vicces volt. Csak egy pár példa, hogy mennyire kész van az osztály kémia órán.
Kémia tanár: Milyen háztartási anyagok készülnek alumíniumból?
Egyik fiú: FAkanál.
Kémia tanár: Te zseni vagy!
Valahogy az agyagról kezdtünk beszélgetni, aztán valahogy a szikes talajról ( ne kérdezzétek, hogy-hogy) aztán jött a kamilla.
Kémia tanár: Milyen fűnek szokták ezért nevezni a kamillát?
Egyik fiú: Parlag
Hát igen közeleg az év vége, meg a záróvizsgák, mindenki kész van. Bár szerintem alapból nem vagyunk komplettek. 😀
Aztán megkaptuk az első kész meghívót, és Úr Isten. Ott volt a nevem a ballagó gyerekek között. Még csak most kezdem el felfogni, hogy 8. kos vagyok.
Olyan fura, mert olyan mintha még csak most kezdődött volna az év.
És ááá…
Délután röpi edzés volt, amit mint mindig most is élveztem.
Ma este anyuékkal néztük a Beugrót, és volt egy játék, ami arról szólt hogy mindenki húzott egy számot, és csak annyi szót mondhatott ki.
Anya kitalálta, hogy mi is játszunk ilyet.
Amilyen mázlim van a 2-est húztam ki, vagyis csak két szót mondhatok ki.
Ma este óta játsszuk, és holnap is folytatjuk.
Már most sokat röhögtünk, és azt hiszem a holnapi napot is feldobja majd.
Holnap Peti egyik munkatársának a ballagására megyünk. Majd holnap elmagyarázom ezt is.
De mára ennyi lett volna a napom.
Lehet, hogy még írok egy szösszenetet, csak elmegyek fürdeni.
Majd jelentkezem. Puszi
Mostani nagy kedvenc : http://www.youtube.com/watch?v=6Qdr5hwdJfo
Oldal ajánlása emailben
X